Tanár – Zenetanár (tubatanár) BA szakképzettségre épített 4 féléves

Tanár – Zenetanár (tubatanár)  

BA szakképzettségre épített 4 féléves Tanár - Zenetanár (tubatanár) MA

Képzési cél:

A képzés célja a zeneművészeti ágban, alapfokozaton vagy más felsőfokú végzettség keretében szerzett szakképzettségre, illetőleg ismeretekre alapozva, olyan tanárok felkészítése, akik az iskolarendszerű, egyéni és csoportos formában megvalósuló zeneművészeti oktatásban, továbbá a Nemzeti Alaptanterv művészetek műveltségi területén és a nem-iskolarendszerű oktatásban képesek tanári munkakör ellátására:

Hangszeres zenetanár (tubatanár) szakképzettség esetén a szakképzettségnek megfelelő hangszer, valamint kamarazene oktatása.

Az előadóművészet alapképzési szakra épülő tanárképzésben cél az alapképzésben elsajátított ismeretkörök elmélyítése, amely magába foglalja a választott szakképzettségnek megfelelően

– a hangszeres és elméleti ismereteket;

– a szóló, kamarazenei, zenekari repertoárismeretet,

– a zeneművészet és a társművészetek kapcsolódásának, kölcsönhatásának lehetőségeit az oktatás-nevelés területén.

Végzettségi szint: mesterfokozat (magister, master, rövidítve: MA)

Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: Okleveles tubatanár

A képzési idő: 4 félév

Teljesítendő kreditpontszám: 120 kredit

A képzés tartalma, az egyes képzési területek aránya:

Képzési terület: kreditpont: kreditpont %
Szakterületi ismeretek: 50 42
Pedagógiai – pszichológiai ismeretek: 40 33
Összefüggő szakmai gyakorlat: 30 25
Összesen: 120 100

Szakmai gyakorlat:

1 félév összefüggő nevelési – oktatási gyakorlat

Az ismeretek ellenőrzési rendszere:

A tantervben előírt tantárgyi követelmények teljesítéséből és a záróvizsga (tanári képesítő vizsga) letételéből tevődik össze.

A tanári záróvizsgára bocsátás feltételei:

Végbizonyítvány (abszolutórium), ami az előírt kreditek teljesítésével tanúsítja, hogy a hallgató a tantervben előírt tanulmányi és vizsgakövetelményeknek mindenben eleget tett.

A tanári záróvizsga részei:

  -  szakdolgozat és védés

  -  záró tanítás

  -  portfólió az összefüggő szakmai gyakorlatról

A tanári záróvizsga eredménye:

- szakdolgozat védésén kapott osztályzat

- a záró tanítás érdemjegyének

- és a portfólióra kapott érdemjegy számtani átlaga.

A záróvizsga eredménye elégtelen, ha valamelyik érdemjegy elégtelen.

Az oklevél minősítése:

 - a záróhangverseny

- és a tanári záróvizsga érdemjegyének számtani átlaga.

Az oklevél kiadásának feltétele:

A mesterfokozat megszerzéséhez államilag elismert, legalább középfokú C típusú, illetve ezzel egyenértékű nyelvvizsga szükséges.

A Varga Tibor Zeneművészeti Intézet valamennyi szakirányán ez az EU tagállamainak hivatalos nyelve vagy orosz nyelv.

 

2016. szeptember 1.

Gyorshírek

Tájékoztatjuk, hogy az EYOF ideje alatt (2017.07.19.-30.) - az előkészületek és a versenynapok alatt - a Tanulmányi Osztályon az ügyfélfogadás SZÜNETEL. Megértésüket köszönjük!

Neptun belépés

Oktatásszervezés Eseménynaptára

Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) 2017. július 23. - 2017. július 30.
Nyári ügyeleti rend 2017. július 27. 00:00 - 2017. augusztus 20. 23:00
Munkaszüneti nap 2017. augusztus 20. 00:00 - 23:55
Bejelentkezés a 2017/18. tanév I. félévére 2017. augusztus 23. 06:00 - 2017. szeptember 2. 23:00