Hallgatói tanterv szűrési eredmény

Tanulmányi tájékoztató menüpont: (fent, lenyíló menü)

A 2010/2011 tanév tavaszi félévétől kezdve Egyetemünk ezen felület segítségével teszi közzé a tanulmányi tájékoztató kiadványokat.
A kiadványok tartalmazzák az adott tanévben / félévben induló szakok, szakirányok listáját.
A megfelelő Félév/ Tagozat/ Kar/ Szak kijelölésével megjelenik a kiválasztott sorban egy letölthető dokumentum (Letöltés ikon), illetve egy az adott pillanatban aktuális mintatantervet megjelenítő (interaktív) lehetőség (sárga link).

• Letölthető dokumentum (Letöltés ikon): Nyomtatható pdf verzióban mutatja meg a felületen jelzett tanév / félévben, azaz a kiadás pillanatában érvényes,
- a szakra vonatkozó szöveges részt (képzési cél, szakmai gyakorlat, záróvizsga követelmények, kimeneti nyelvvizsga követelmények, stb.)
- tantárgyi táblázatot (tantárgy kódja, neve, óraszáma, beszámolási formája, kreditpontja, előtanulmányi követelménye)
- javasolt tantárgyfelvételi rendet (mátrix) – az egyes félévekben mely kötelező tantárgyak felvételét javasoljuk

Az aktuális mintatanterveket a jobb oldali lenyíló, "Hallgatói tantervek" kiválasztó menüben célszerű leszűrni, mert az követi a szakok mintatantervét érintő változtatásokat (pl.Szenátus által elfogadott határozatok), a .pdf változat viszont csak a félév kezdetekor, a kiadás pillanatában érvényes.


Hallgatói tantervek: (Jobb oldalon)

Tantárgylista (rádió gomb):
A felület a hallgató személyes paramétereinek beállítása után az adott mintatantervhez tartozó tantárgyak listáját mutatja meg, a tantárgyak alapadataival (tantárgy kódja, neve, óraszáma, beszámolási formája, kreditpontja, előtanulmányi követelménye).
Az oldal naprakészen tartalmazza továbbá az adott mintatantervet érintő határozatokat (Szenátus) is, melyek a szak mintatantervének változtatását eredményezték.

Személyes paraméterek:
- beiratkozás ideje (féléve),
- a szak nyelve,
- a szak neve,
- a szakirány neve
ha még nem választott szakirányt, akkor ezt a feltételt nem kell kitölteni,
ha a szak, és nem a szakirány tantervi tábláját szeretné megnézni, akkor sem kell kitölteni ezt a feltételt,
- tanterv neve – a Neptun rendszerben a Tanulmányok/Mintatanterv menüponton belül a „…” (kék) gombra kattintva feljövő mintatanterv(ek) neve.


Tantárgyak javasolt felvételi rendje (mátrix) – (rádió gomb):
A felület a hallgató személyes paramétereinek beállítása után az adott mintatantervhez tartozó tantárgyfelvételt kívánja segíteni. Ez egy interaktív táblázat, mely beépített számítási és kijelzési funkciókkal rendelkezik.

Használata megmutatja:
• a már teljesített tantárgyak bejelölésével a félévenkénti, illetve az összesen teljesített kreditpontszámot,
• a már teljesített tantárgyak bejelölésével, hogy mely tantárgyak felvétele lehetséges a továbbiakban,
• az adott tantárgy felvételéhez szükséges előtanulmányi követelményeket,
• a mintatantervben szereplő egyes tantárgycsoportokból összesen teljesítendő kreditpontszámot/tantárgy darabszámot, illetve - a teljesített tantárgyak bejelölésével – azt, hogy a választható csoportból teljesített tantárgyak kreditpontja/darabszáma elegendő-e az adott csoport teljesítéséhez.
Az oldal megmutatja továbbá az adott mintatantervet érintő határozatokat (Szenátus), melyek a szak mintatantervének változtatását eredményezték.

Hallgatói tantervek

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

NEPTUN rendszer - NEPTUN system


 

Oktatásszervezés Eseménynaptára